8. ~Semmilyen rossz szándék nem vezérelt~

Sziasztok. Mostantól más profilból írok, de nem változik semmi. :) Ha érdekel, hogy miért, akkor a fb csoportba megtalálod :)) Remélem tetszik az új rész és hagysz egy komit magad után. Jó olvasást!! xx

                                                  *Zayn Malik*

Tudtam. Mikor felmentem Hazz-hoz az irodába és láttam őt, tudtam. Még messziről is látta, amit én. Annak a lánynak a szemei úgy csillogtak, ahogy csak egy nőé csillogtak azelőtt. Harry őrült volt. Bármennyire is próbált küzdeni ellene, próbált az elmúlt időkben saját magához közelebb kerülni, nem sikerült neki. Még mindig tagadja saját magának is. Veszélyes más emberekre és saját magára. Nem hagyja senkinek, hogy segítsenek neki. Őrültség. Tudtam, hogy mikor meglátta azt a lányt, a fejében eldöntötte, hogy nem fog róla leszállni. Nem tagadom, azokkal a szemekkel az én bőröm alá is beásta magát és kötelességemnek éreztem, hogy távol tartsam Harry-től. Pár perce már Jake háza körül sétálgatok és várom, hogy hazajöjjenek, mire egy kisebb autó gurul a ház elé.

-Mi a fenét keres itt Daniel?? –kérdeztem suttogva magamtól, mikor megölelte a szőke lányt. A fenébe, még a nevét sem tudom. Dan kocsija elment és, mikor hófehérke beért, gyorsan az össze lámpa felnyitódott és a ház már-már világított. A konyhába állt és tökéletesen rá lehetett látni, hogy mit csinál. Úgy éreztem magam, mint egy rossz kukkoló, de Harry-t ismerve itt van valahol ő is. Figyeltem és nemsokára Harry meg is jelent. Be akart menni a házba, nem engedhettem neki. Odakocogtam mellé és úhy ettem, mint aki pont most ért ide. Valamivel meg kellett győznöm, hogy elmenjen. Erőszakkal alul maradtam volna vele szemben.

-Hey. Styles!! –szóltam utána és hátra fordult borús tekintettel. Próbáltam minél több aggodalmat belevinni a hangomba, hogy hihető legyen a kis mesém, amit az elmúlt 20 másodpercben találtam ki. –Egész eddig téged kerestelek. –lihegtem, hogy hihetőbb legyen az előadásom. –Az előbb hívott a nővéred, mert te nem vetted fel. Azt mondta, minél hamarabb menj oda, mert elromlott az autójuk és Hayley-t el kell vinni a kórházba. –mondtam neki és kemény, dühös arckifejezése egy másodperc alatt változott. Megtört és aggódó volt. Nem volt szép dolog tőlem, hogy egy ilyen dologgal csapom be, de tudtam, hogy az a lány nagyon sokat jelent neki és már egy horzsolás miatt és képes lett volna elmenni, hogy megnézze jól-e van. Miután gondolkodás nélkül hátraarcot vágott és elrohant, azonnal fel kellett hívnom Gemm-et. Tudta ő is, hogy Harry milyen állapotban van és legtöbbször segítettünk egymásnak ez ügyben. Na meg persze párszor meg is húztam, de ez mellékes. Szóltam neki, hogy Hay szimuláljon valami enyhe megfázást. Nem kérdezett, tudta, hogy ok nélkül nem kérnék ilyet. Benéztem az ablakon és a lány épp vacsorázott. Magammal veszekedtem, hogy be menjek és elvigyem innen, mielőtt Hazz újra megjelenne, vagy hagyjam őt egyedül. Nos a lehetőség túl csábító volt. Jake előreláthatólag ma este nem jön haza.

Becsöngettem és megvártam míg ajtót nyit, mivel zárva volt. Mikor kinyílt a hófehér ajtó, nagy ijedt szemekkel találkoztam és azonnal csukódott is volna vissza, ha a lábammal meg nem akadályozom, hogy kinn maradjak. Beléptem és szegény lány azt sem tudta merre fusson. Csak nem vagyok ennyire ijesztő?? Elkaptam a csuklóját és közel tartottam magamhoz.

-Hogy hívnak aranyom. –elfordította a fejét megtagadva tőlem a választ. Szörnyen makacs. –Remélem befejezted a vacsorád, mert elmegyünk. –vettem elő azt a mosolyom, amitől a legtöbb nő/diák úgymond ”elolvad”. Na hát őt még ez is hidegen hagyta. Zavart, hogy nincs kontrollom felette. Pont ellenkezőleg. Tudtam, ha most a szemembe nézne és azt kérné, hogy rágjam le a nyelvem, úgy tennék. Inkább kerültem a tekintetét, mikor rámpillantott. Túl sok minden járt a fejemben. Mikor kiakartam vezetni őt a házból, nem akart megmozdulni. Bosszúsan feldobtam a hátamra és elindultam vele az utcán. –Ne sikíts már megfájdul a fejem. Egyébként is lesz még alkalmad sikítani. –jegyeztem meg és abba is maradt a sikítás, amit halk zokogás követett. Nem. Bármennyire is váltam olyanná, akit nem foglalkoztatott egy érzelemkitörés, az ő sírását képtelen voltam hallgatni. Letettem magam elé a két lábára és könnyben lévő szemeitől bűntudat fogott el. Fogalmam sincs mit kellett volna tennem, de nem bírtam nézni az arcát. Visszavágtam a hátamra és kizárva a szipogó hangját meneteltem előre az üres utcákon. A fél órás út óráknak tűnt. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a hátamon lévő póló már teljesen elázott. Hazaértünk és egyenesen a hálószobába vittem, majd ledobtam az ágyra, természetesen figyelve arra, hogy ne üsse meg magát. Megfordultam és a szekrényből kivettem a törülközőt és az egyik pólómat és mellé dobtam. –Zuhanyozz le. Ott a fürdő. A konyhába leszek. –utasítottam és kiléptem a szobából. Nem féltem, hogy elszökik, mert nem voltak a szobába akkora ablakok, hogy kiférjen rajta és az ajtót pedig rázártam. Hallottam, hogy megnyitja a csapot, de hamar végzett is. Vártam még pár percet, addig bekaptam valamit vacsorára, majd visszamentem hozzá. Majdnem a feje búbjáig elrejtőzve a paplan alatt ült és még mindig sírt.

-Elraboltál. –mondta alig hallhatóan, de valami csoda folytán hallottam a kis suttogást. Sóhajtottam és a szemem forgattam. Leültem mellé az ágyra, mire ő fél métert húzódott arrébb.

-Inkább mondanám úgy, hogy megmentettelek egy elmebeteg embertől. Viszont a neved elárulhatnád végre. –megrázta a fejét. Vártam pár percet, hátha meggondolja magát, de úgy nézett ki marad a hallgatásnál és a fal bámulásánál. Eldöntöttem az ágyon és megigazítottam a párnát a feje alatt. –Aludj. –szóltam utoljára és miután engedelmesen álomba merült, én is úgy tettem szorosan mellette.