6. ~Eljössz velem??~

Sziasztok!! Először is nagyon sajnálom, hogy ennyi nap kimaradt, de nem volt időm írni. Ígérem megpróbálkozok, hogy több ilyen ne legyen. Remélem nem haragudtatok meg. Másodszor. Boldog sikerekben gazdag új évet, minden kedves olvasómnak, remélem 2014-ben is velem tartotok. :)) Nem is húznám tovább a szövegelést. Remélem tetszik az új rész. Jó olvasást!! xx

                                      *Harry Styles*

Reggel megint a saját ordításomra ébredtem. Nem tudom meddig bírom még. Minden áldott éjjel ugyan az a rémálom. Liz a karjaim közt, vérben úszva és szíve már nem dobog többet. A saját elmém kínoz. Emlékeztet minden egyes nap, hogy miattam történt minden. Ahelyett, hogy enyhülne a fájdalmam, csak egyre erősebb. Még a rengeteg munka sem tudja elvonni a figyelmem a hiányáról. Felálltam, megdörzsöltem az arcom és miután bevetettem az ágyat, megmosakodtam és kezemmel végigszántottam hajam.

-Már munkába kéne lennem. –kaptam lüktető halántékomhoz, mikor az órára néztem. Felhúztam magamra az első kezembe akadó öltönyt és bepattanva újonnan vett kocsimba száguldottam az iskolához. Hátul bementem. Vicces, hogy senki nem tudja, hogy én vagyok az igazgató. Pár barátot kivéve. Az iskolámat minden barátommal együtt sikerült, csak létrehoznom. A tanári kart főként, azok az emberek alkotják, akikben megbízok, attól függetlenül, van-e tanítói végzettségük vagy nincs. Természetesen vannak idegenek is, akikkel vagy beszélőviszonyba vagyok, vagy pedig annyira tartanak tőlem és rólam kitalált kis meséről, hogy alig mernek megszólalni a közelemben. Be kell vallanom szórakoztat, hogy mennyi hülyeségek össze tudnak hordani rólam a tudatlan emberek. Leültem az irodámban az asztalomhoz és a tegnapi nap folyamán lemondott 3 értekezletemen történteket próbáltam kideríteni. 10 perc után felálltam és a szekrényemhez mentem. Kivettem egy üveg whiskyt és azonnal jobban ment még a papírmunka is. Firkáltam, írtam, járkáltam, ittam. Nem találtam a helyem. Kényelmetlenebbül éreztem magam, mint bármelyik más napon. Fél szememmel kinéztem az ablakon és egy lány volt a sziklámnál. Kegyetlen dühös lettem. Soha senkinek nem engedtem meg, hogy ott legyen. A diákok maguktól tudták, hogy oda nem mehetnek. Mit a francot keresett ott?? Idegességemben már azon törtem a fejem, hogy rég nem használt pisztolyomhoz nyúlok és az ablakból vadászom le az önfeledten jókedvű hosszú, szőke hajú lányt. Fújtatva néztem őt és dühöm lassan szertefoszlott. Kb 50 méteres távolságból is tisztán látható, kegyetlenül csillogó szemei voltak. Kényelembe helyezte magát a szikla napos oldala mellé és szégyentelenül élvezte a környezetet. Olyan vakító hófehér lábak nyúltak ki a szoknyája alól, mintha soha nem érte volna őket nap. Nyugodt arca és szép lassan lehunyt szemei, arról tanúskodtak, hogy elaludt. Teljesen lehiggadva figyeltem őt és nem zavart a tény, hogy a sziklámnál van. Hallottam, hogy nyitódik az ajtóm és valaki belépdel rajta. Nem tudtam, ki az de nem is érdekelt. Hallottam, hogy tölt magának a whiskymből egy pohárral és miután felhajtotta mellém állt. Zayn volt.

-Ki az a lány?? -kérdeztem rá és szemem sarkából láttam, hogy Zayn arcán valami átfutott, mikor felismerte.

-Hogy az a… -akart ki jutni gyorsan a teremből, gondolom, hogy eltűntesse onnan a lányt, de visszarántottam.

-Azt kérdeztem, ki ő!! –kérdeztem keményebben.

-Tudom, hogy dühös vagy. Engedj el és eltűntetem onnan. –magyarázkodott.

-Nem vagyok dühös, de az leszek, ha nem válaszolsz nekem.

-A nevét nem tudom én sem. Új lány, ma van az első napja. –kaptam egy kevés információt, de többet akartam. Nem emlékeztem, hogy engedélyeztem volna egy új diák itt tanulását. –Egyébként elküldtem a végzőst osztályt haza az óra közepén. –mondta kicsit idegesen, tartva a reakciómtól.

-Mit csináltál?? –förmedtem rá. –Normális vagy te?? Mi a faszért csináltál ilyet?? –akadtam ki. Nincs joga hazaküldeni egy gyereket sem, nem hogy egy egész osztályt. Nem mondott semmit, csak kimutatott az ablakon a szőke lány felé. Nem értettem mit akar ezzel mondani, ezért vártam a magyarázatot.

-Jake Orwell-lel volt egy kis nézeteltérésem miatta, amit az egész osztály végig nézett. Utána felidegesítettem magam elküldtem haza az osztályt és bemostam kettőt Jake-nek. –hadarta el a tömör összefoglalót.

-Mi köze van Jake-nek, ahhoz a lányhoz. –értetlenkedtem.

-A csaja, vagy mit én tudjam kije. –bámult ki ő is az ablakon ugyan úgy, mint én. Az elkövetkezendő 20 percben csend volt és mozdulatlanul néztük az alvó, még ismeretlen lányt. Jake jelent meg a kiskertben és, akkor újra a farzsebem felé nyúltam, ahol a fegyverem tároltam. Zayn megállította a kezem és figyeltük mi történik. Jake leguggolt a lány mellé és azt vártam, hogy felébressze, de nem tette. Látszott, hogy elmosolyodik, majd a karjába emelte a kistestű lányt és elindult vele a parkoló felé. Nem tudom mi történt velem, újra elkapott az idegesség és hullámokban tört rám. Kiküldtem Zayn-t és végső kétségbeesésemben küldtem egy körüzenetet közel 80 embernek. Ki kell engednem a gőzt. Fél óra múlva jelentkezett is valaki. Remek estém lesz.

                                           *Camille*

Lassan kinyitottam a szemeim és az ágyamban feküdtem. Furcsálltam, hiszen, ha emlékezetem nem csal, akkor a sziklánál aludhattam el. Körülnéztem és az éjjeliszekrényemen egy papírt találtam egy kisebb szöveget. Jake összetéveszthetetlen kusza betűsorait olvastam el.

„Vissza kellett mennem az iskolába. Nem akartam, hogy egyedül legyél, kikértem Daniel-t. Szerintem a nappaliba várja, hogy felébredj. Sietek haza, remélem jól meglesztek. xx”

Komolyan képes volt egy vadidegenre bízni a házát és engem?? Ha hazajön meg kell bizonyosodnom arról, hogy nem-e ment el az esze. Nem, mintha bántam volna Daniel társaságát, de ez akkor is felelőtlenség tőle. Kikecmeregtem az ágyból és a nappaliba tartottam, hogy megbizonyosodjak, Daniel tényleg ott van.

-Hello. Felébredtél?? Hát persze, hogy fel. –csapott a homlokához, saját hülye kérdésétől. Kuncogtam egyet és a konyhába indultam egy pohár vízért. Utánam jött, majdnem a saját lábába elesve, de végül beért a mosdónál. –Egyébként kedvelsz engem?? Mert a Mr. Orwell kérdezte, hogy mennyire jövünk ki, de nem nagyon tudtam neki mit mondani. –túrt hajába idegesen, szégyenlősen. Megnyugtatóan rámosolyogtam és bólintottam. Megkönnyebbülve fújta ki a levegőt. –Akkor jó. Én is kedvellek. –mosolygott úgy, mint én az előbb. –Egyébként mióta vagytok együtt?? Mármint érted. –kérdezte később tv nézés közben. Valami értelmetlen műsor ment. Nem tudtam mit kéne mondanom Daniel kérdésére, de valamit kellett. Azt hiszem megérdemel pár szavat, azok után, ahogy viselkedik velem. Talán már túl rendes is.

-Jake és én nem vagyunk együtt, úgy. –kapcsoltam ki a tv készüléket.

-Oh. –lepődött meg. –Bocs, hogy ennyit kérdezgetek, de ezt most nem értem.

-Nincsenek szüleim. Abban az árvaházba kerültem, ahol Jake felnőtt, később pedig örökbefogadott. Megígérte nekem, mikor kikerült. –ezek voltak azok a szavak, amiket bármikor el tudtam volna mondani, hiszen minden nap megköszöntem magamnak ezt Jake-nek.

-Bocsánat nem tudtam. –hajtotta le a fejét és ölébe a kezeit kezdte figyelni. Oldalba löktem jókedvűen, hogy oldjam a feszültséget és szélesen mosolyogtam. Ujjával visszabökött és megtalálta az oldalamon lévő csikis pontot. Sikíthattam, kapálózhattam, nem kegyelmezett. Végül akkor maradt abba kínzásom, mikor Daniel már a harmadik üzenetet kapta telefonjára. Kicsúsztatta zsebéből a telefonját és miután megnézte az üzeneteket, pimaszul rámmosolygott. –Eljössz velem?? –kérdezte és szemei csillogtak, hogy véletlenül se tudjak nemleges választ adni.