10. ~Bújj el!!~

#HappyBirthdayZaynMalik!! <33 

Zayn szülinapja alkalmából megérkezett a rész is :DD Remélem tetszik. Jó olvasást!! xx

Zayn egész nap nem szólt hozzám sem. Minden amit csinált az annyi volt, hogy minden mozdulatomat tágra nyílt szemekkel figyelte. Nagyon idegesített. Kedvem lett volna megkérdezni tőle, hogy mi a fenét mondott Jake-nek, hogy itt hagyott, vagy mit mondott Jake neki, hogy nem terrorizál, de nem voltam képes megszólalni.

-Éhes vagyok. –szóltam halkan már este. Ami azt illeti már rettentő éhes voltam, mivel egész nap nem ettem.

-Öhmm… Értem. Rendelek pizzát. –kapta elő a telefont és pár másodperc alatt meg is volt a rendelés. Átült mellém a kanapéra a fotelból. Ösztönösen arrébb húzódtam.  –Én sajnálom. –úgy tűnt zavarba van, ami meglepett. –Tudod, furcsa ez nekem. Itt vagy a házamba. Te, aki megszólalásig hasonlít valakire… –elvékonyult a hangja és eltorzult az arca. Mintha rossz emlékek törtek volna fel belőle. Megköszörülte a torkát és folytatta. –És fogalmam sincs, hogy kéne hozzád viszonyulnom. –túrta össze a már így is kócos haját. Nézhet ki egy harmincas pasi ilyen jól?? Nem, ezt nem én gondoltam. Annyira el voltam foglalva a hajával, amit szívesen megtúrtam volna helyette és meleg, barna szemeivel, hogy kellett jó pár másodperc, hogy feldolgozzam mit is mondott. Kíváncsivá tett. Mindig kíváncsi természetem volt. Legtöbbször nem kellett kérdeznem, hogy megtudjam azt, amit tudni akartam. Nyilvánvalóan Jake elmondta neki, hogy nem a kedvenc időtöltésem a cseverészés, de nem tudtam mást csinálni, minthogy hozzászólok. Féltem, hogy összekatyvaszolom a gondolataimat és butaságokat fogok mondani, vagy kinevet a szörnyű francia akcentusom miatt, de nem akartam erre gondolni. Valamiért szomorú volt. Egyáltalán nem értettem őt.

-Ki volt az?? –kérdeztem végre rá arra, ami a legjobban érdekelt. Felkapta a fejét és csillogó szemeivel az enyéimbe nézett.

-Egy lány a múltból. Szerettem, de őt más érdekelte. Miután azt mondta, nem vagyok szeretetre méltó eltűntem az életéből és beiratkoztam egyetemre. –megrázott amit mondott. Nincs olyan ember, aki nem lenne érdemes a szeretetre. A tulajdonságom, hogy mindig foglalkozom mások érzéseivel, most nem tudom, hogy jól e jött. Hirtelen felindulásból, úgy láttam szüksége van egy ölelésre. Megöleltem. Azt hiszem ő is annyira kevésbé számított rá, mint én. Nem mozdult és kezdtem nagyon kínosan érezni magam. Pár másodperc múlva el is húzódtam tőle, de nem sok sikerrel. Gyorsan mozgott és mielőtt felfoghattam volna, mit csinál puha ajkait enyéimre nyomta és lágyan megcsókolt. Ha akartam volna, se tudtam volna ellenkezni, de az ijesztő az volt, hogy meg sem fordult ilyen a fejemben. Az agyamat hirtelen lila köd borította és képtelen voltam józanul gondolkodni. A csók nem tartott sokáig, viszont a felemelő érzés óráknak tűnt. A pillanatot a bejárati ajtón lévő dörömbölés szakította meg. –Fuss fel az emeletre és bújj el a hálóba, a szekrénybe. –nyomott még egy apró puszit a számra és intett a fejével az emelet felé. Nem tudtam, miért kell elbújnom, de nem kérdeztem rá, hanem szót fogadtam.

  

                                        *Zayn Malik*

Nem bírtam magammal. Ott járkált egész nap előttem és minden másodpercben vissza kellett fognom magam, hogy ne úgy viselkedjek, mint ahogy egy másik személlyel tenném. Valami októl fogva kötelezőnek éreztem tiszteletet adni neki azok után, amiket Jake mondott. Nem lehet egy mesés álom árvaházban nevelkedni. Az pedig, hogy nem beszél, magyarázatot ad arra, hogy miért volt olyan velem. Nem mertem hozzászólni egész nap. Annyira belefeledkeztem mindenbe és csak figyeltem őt. Gyönyörű, hibátlan vonásai voltak, amit bármelyik lány megirigyelhetett volna. Mikor este szólt, hogy éhes, képzeletben fejemre csaptam kettőt, mert elfelejtettem neki enni adni egész nap. Mikor mellé ültem szomorúan vettem tudomásul, hogy rögtön arrébb húzódott. Talán félt?? Fogalmam sem volt mit kéne mondanom, ezért ökörségeket hadováltam össze és magamat is meglepve meséltem neki Liz-ről. Nem számítottam rá, hogy megölel, vagy bármi mást csinál, de annyira jól esett közelsége, hogy szinte kővé dermedtem. Talán zavarta, hogy nem reagáltam, de el akart húzódni, amit én nem díjaztam. Közel akartam magamhoz tudni és kétségbe voltam esve. Muszáj volt megtennem azt, amire már tegnap reggel óta epekedve vágyok. Puha ajkaira nyomtam az enyémet. Nem is nevezném csóknak, még is úgy bizsergett tőle az egész testem, mint még soha. Nem taszított el, ami még jobban esett. Ezt a mindennél jobb pillanatot zörgés zavarta meg és tudtam, hogy nem a pizza érkezett meg. Csak Harry meri megzörgetni így az ajtómat, ráadásul csak olyankor, mikor dühös. Gondolkodás nélkül küldtem fel Camille-t az emeletre, hogy bújjon el. Kifújtam a benntartott levegőmet és az ajtóhoz indultam. Alig nyitottam ki, Harry ordítozva rontott be.

-Hol van?? Tudom, hogy nálad van!! –ó jaj ne. Már csak ez hiányzott. Habozás nélkül csapott a falhoz, miután egyszer körbefuttatta szemeit a nappalin.

-Miről beszélsz?? –próbáltam higgadt maradni és tudatlanságot tettetni.

-Nagyon jól tudod te azt. Látni akarom. Látnom kell. –vette elő időközbe a puskáját, amit a fejemnek nyomott. Elméletben tudtam, hogy nem lőne le, de túl dühös volt, ahhoz, hogy kiszámítható legyen. Veszett ügy volt az egész. Vagy én, vagy Camille.