1. ~2033~

Az első résszel meg is nyitnám az előző blogom 2. évadát!! :)) Remélem itt is sok kedves olvasóm lesz :D Szeretnék véleményeket kérni tőletek, hogy milyen lett... Jó olvasást!! Kellemes Karácsonyt Mindenkinek!! <3 xx

A Nap besütött az ablakon, mire nyitogatni kezdtem a szemeim kelletlenül. Egyáltalán mit csinál október közepén a Nap Londonban?? A hófehér ajtóm épp nyitódott, mire gyorsan visszacsuktam a szemem. Kíváncsi voltam Jake ma reggel az apró melyik szinonimájával fog felkelteni. Sosem szólít a nevemen. Nem kellett sokat várnom, hogy megtudjam. Az ágy besüppedt mellettem jelezve, hogy ott ül.

-Jó reggelt Törpilla. Hasadra süt a Nap. –söpörte ki arcomból szőke, hosszú, kusza hajam. Egy morgással jeleztem, hogy semmi kedvem iskolába menni. –Tudom, hogy nem akarsz menni. Ma reggel beviszlek, mivel nincs első órám. Készülődj, fél óra múlva indulunk. –adta ki a parancsot és már ki is ment a szobából. Mint egy ideje minden reggel ugyan azzal biztattam magam az ébrenlétre. „Az utolsó évemet már kibírom.” Kikászálódtam az ágyamból, majd mosakodni mentem és öltözni. Kisiettem a konyhába, ahol pirítós várt. Jake már az asztalnál evett. –Eszel, utána indulunk. Mr.Hook említette, hogy ma írtok irodalomból. Készülj rá. –mondta tele szájjal, amin nevetnem kellett. A következő, amin szintén jót kacagtam, hogy a bögréje tartalmát a fehér ingére borította. –Ne nevess ki!! –mutatta felém mosolyogva mutató ujját. Lekapkodta ruháit, majd újba bújva jelent meg újra és indultunk is. Imádtam az új autóját. Sokkal több hely volt benne, mint a régiben. Kirakott az iskola előtt, megölelt, és ment is tovább. Jake tanító volt egy másik gimnáziumban, amiből elég pénze volt, hogy eltartson mindkettőnket. Az iskolába befelé haladva épp az jutott eszembe, hogy 10 éve, hogy vele élek. Imádom őt. Olyan, mint egy apuka, csak fiatalabb. Inkább egy testvér. 1 évesen kerültem abba az árvaházba, ahol ő is volt és onnantól kishúgaként szeretett. 11 éves voltam, mikor már volt neki állása, kihozott az intézetből és azóta hivatalosan is a gyámom lett. Ő már megszokta, hogy nem beszélek. Mármint beszélek, csak nagyon keveset, mikor épp muszáj. Egyszerűen képtelen vagyok magam kifejezni szavakkal. Ez az egyik oka, hogy mérhetetlenül szeretem Jake-et. Megért, elfogad és segít, ha tud. 

-Jó reggelt. –jött be a tanár az osztályba és megkezdődött egy újabb unalmas fizikaóra. 

***

-Na mi van?? Még mindig nem szólalsz meg?? –szorított a falhoz nyakamnál fogva az egyik lány az osztályból. Teljesen átlagos alkat volt, de még hozzá képest is kicsi voltam. A fejem oldalra fordítottam és tűrtem, hogy a hasamba térdel. –Miért kivételeznek veled folyton?? Ki vagy te itt?? –tette fel a kérdést, amit pár hete már harmadszorra tesz meg. Leszorítva szemeimet vártam, hogy valaki jelenjen már meg a kihalt folyosón. Térde még egyszer találkozott gyomrommal. Fájdalmas nyögések hagyták el a szám és kezdtem pánikszerűen kapkodni a levegőt. Mikor újra meg akart ütni sikítottam, amilyen hangosan csak tudtam és az igazgatónő jelent meg a folyosó végén. 

-Lányok mi folyik itt?? –kiáltott és gyors léptekkel közeledett irritálóan kopogós cipőjével. Ősz haja a szokásos kontyban lógott és az az ízléstelen piros szoknyája volt rajta. Ettől függetlenül kedves és megértő nő volt. –Juliet azonnal szállj le Camille-ről!! –parancsolt az ütésre készülő lányra, aki vörös fejjel engedte le a kezét. –Azonnal menj órára. A magaviseleted pedig le lesz rontva. –fenyegette a flegma lányt, aki még vissza is morgott valami érthetetlen dolgot, miközben elhagyta a folyosót. Én lecsúsztam a földre és ott ültem várva, hogy mi lesz most. Mrs.Arbon megfogva karom húzott fel maga elé és végig nézett rajtam. –Nem esett bajod Camille?? –automatikusan megráztam a fejem, hiszen maradandó sérülést nem szereztem, csak fájt az ütések nyoma. –Felhívom Jake-t, hogy jöjjön be. Addig gyere velem, az irodámba megvárhatod. –indult az emelet felé én pedig követtem őt. 

***

-Hol van?? –hallottam Jake aggódó hangját az irodai előszobából. Az ajtót még jó, hogy kinyitotta mielőtt berontott rajta. –Picúr jól vagy?? –ölelt át rögtön, mikor meglátott. Bólogattam, hogy nyugodjon meg és ne rendezzen jelenetet. 

-Jake, beszélhetnénk?? –köszörülte meg a torkát az igazgatónő és hátradőlt a székében. Jake bólintott és el nem engedve a kezem ült le a mellettem lévő székbe. –Sajnálom, de azt kell mondjam, hogy Camille-nek nem ez a megfelelő iskola. Bár a tanítók elfogadták, hogy nem valami beszédes, de van egy-két lány osztálytársa, akik az elmúlt két hétben már nem is tudom hányadszorra estek neki, mert úgy tartják kivételezve van vele. Nem engedhetem meg az iskolámban az erőszakos, nem ide való viselkedést. El kell, hogy tanácsoljam az iskolától Camille-t. 

-Igazgatónő kérem. Ez az utolsó iskola Londonban maga is tudja. Szinte az összes iskolából kitették őt. Az utolsó évet had járja ki itt. –könyörgött Jake a maradásom érdekében, de Mrs.Arbon-t nem nagyon hatotta meg. 

-Ott van az az iskola, ahol te tanítasz. Abban az iskolában biztos vagyok benne, hogy nem bántanák őt. –mosolygott melegen az igazgatónő és bizonygatta igazát fejbólogatással. Tény, hogy Jake már nagyon régóta ott tanít, de még soha nem mesélt arról a gimiről. 

-Maga is tudja, hogy oda nem íratnám be Camille-t. –mondta halkan megsemmisült arccal. Azt hiszem azokban a másodpercekben keltette fel az érdeklődésem, hogy mégis miféle iskolában taníthat Jake. 

-Nem olyan rossz az az iskola Jake. Egyes emberekkel pedig nem kell foglalkozni. –bólintott a nő és illedelmesen kitessékelt minket, azzal, hogy holnaptól már nem járok az iskolájába. Remek.

-Biztosan szeretnéd befejezni a gimnáziumot?? –kérdezte hazafelé az autóba. –Ha nem szeretnéd nem muszáj. -aprót bólintottam. Régebben szerettem volna továbbtanulni is, egyetemre menni, de jelenlegi helyzetemben örülni fogok, ha leérettségizem. 

-Sajnálom. –motyogtam és magam alá húztam a lábaimat. 

-Semmi baj Picúr. –mosolyodott el. –Elintézem az iskolát, de ott nem veszíthetlek szem elől egy pillanatra sem. –sóhajtott nagyot. 

-Jake, mi van abban az iskolában?? –kérdeztem halkan.